Ígéretemhez híven próbálom összeszedni, hogy mik azok az alternatívák, amelyek a magyar kisbefektető számára felmerülnek amikor jelenleg felesleges pénzét szeretné a jövőbe átmenteni későbbi felhasználásra. Ez a poszt az állampapírokról mesél.
A legtöbben úgy tekintenek az állampapírokra, mint kockázatmentes befektetésekre. Ez csak részben igaz (tehát egyáltalán nem, valami nem lehet ugyanis részben kockázatmentes :) ). Nézzük miről is van szó. Az állampapír olyan értékpapír amelynek megvásárlója kölcsönad az államnak egy előre meghatározott időtartamra, ami a papír lejárata. Cserében az állam vállalja, hogy egyrészt valamilyen módon kamatot fizet a papír tulajdonosának, másrészt a papír lejáratakor visszafizeti a tőkét. Fontos, hogy a legtöbb papír esetében a kamat mértéke előre (a kibocsátáskor, azaz abban a pillanatban, amikor az állam megkapja a befektetőtől a kölcsönt) rögzített. Az állampapírok minden kifizetése nominálisan rögzített, azaz (kivéve a tőkeindexált papírokat, amikről később) független attól, hogy mekkora az infláció. Például ha veszünk egy 3 éves lejáratú államkötvényt 10000 forint névértéken, és ez a kötvény 7%-ot fizet minden évben, akkor az 1. és a 2. év végén kapunk 700-700 forintot, a harmadik év végén pedig 10700-at.
Az állampapírok nagyon likvid termékek, ami azt jelenti, hogy nagy mennyiségben, sűrűn, kis költséggel lehet velük kereskedni. A kisbefektetők bármikor megvehetik vagy eladhatják őket, a bankok pedig lényegében készpénzként tekintenek rájuk (ami azért hoz valamicskét a konyhára). Persze itt is előfordulnak furcsaságok, például 2008 telén megtörtént, hogy a hosszabb lejáratú magyar állampapírokkal lényegében senki sem kereskedett a piaci bizonytalanság miatt. Normál esetben viszont a papír eladhatósága nem jelent különösebb kockázatot.
Mi történik, ha az, akinek hiteleztünk, bajba kerül és úgy tűnik, nem tudja vagy nem akarja kifizetni a tartozását? Természetesen ez a probléma egy állampapír esetében is felmerülhet, azonban sokkal kisebb mértékben, mint bármilyen egyéb kölcsönügylet esetében. Az állam ugyanis bármikor extra bevételhez juthat például az adók emelésével. Ennek az érintettek nem örülnek, a gazdaságot sem feltétlen javítja, de a kötvények visszafizetését segíti egy ilyen döntés. Ha erre nincs módja az államnak, még mindig elkezdhet pénzt nyomtatni. Ezzel inflációt generál, azaz lerontja a pénz (a nominális összegek) értékét. Ilyenkor is visszafizeti a tartozását, a nominális összeg amit a befektetők kapnak azonban ilyenkor sokkal kevesebbet ér (kevesebb almát lehet belőle venni) mint amikor a befektető megvette a papírt. A fenti példát folytatva, a 10700 forintból mondjuk 100 almát lehet venni, ha közben nem volt számottevő infláció, de csak 80-at, ha az infláció 20% körüli volt. Persze az is előfordulhat, hogy az állam mindezek ellenére a csőd mellett dönt. Ilyenkor a kamatfizetéseket és a tőke visszafizetését is átstruktúrálják, azaz a befektetők későbbi időpontban és/vagy csak részben kapják meg a nekik járó pénzt (ha egyáltalán megkapják). Mégegyszer, ennek az esélye nagyon kicsi, de néhányszor azért már előfordult a történelem során (például nemrégiben Oroszországban vagy Argentínában). Érdekes Görögország jelenlegi helyzete is. A poszt írásának időpontjában egyre nagyobb a piaci konszenzus arról, hogy be fognak csődölni, azaz valamiképpen át fogják alakítani az állampapírok visszafizetésének rendjét. Adót emelni, költségvetési hiányt csökkenteni a társadalmi ellenállás miatt nehéz, inflációt pedig nem generálhatnak, mivel eurózóna tagok, pénzt éppen ezért az Európai Központi Bank nyomtat helyettük.
Kicsit hasonló a helyzet a nem saját devizában (például a magyar állam esetében euróban) kibocsátott állampapírokkal. Ezek nem elinflálhatóak. Ha az állam elkezd pénzt nyomtatni, azzal a forint euróhoz képesti árfolyama romlani fog (több forintba fog kerülni egy euró). Ezért hiába lesz több forintja az államnak, abból ugyanannyi eurónyi tartozást fog tudni visszafizetni. Analóg módon, ha egy külföldi befektető vesz forintban denominált magyar államkötvényt, akkor őt a befektetése euróban mért értéke érdekli. Ha a magyar infláció megnő, a forint értéke csökken, a befektető veszteséget szenved el, hiszen amíg van forint állampapírja, addig forintban van a pénze a külföldi befektetőnek is. Számára tehát végülis mindegy, hogy az állam csődje miatt kap vissza sokkal kevesebb pénzt, mint amire számított, vagy azért, mert az állam ugyan mindent ígérete szerint visszafizetett, de csak nagy infláció árán.
Az utóbbi időben több ország, köztük Magyarország is, kibocsátott úgynevezett tőkeindexált (magyarul inflation-linked) államkötvényeket is. Ezek néhány éves lejáratú papírok, amelyeknek nincs előre lerögzített kuponjuk, hanem a kupon mértékét minden évben valamilyen inflációs mérőszámhoz (mondjuk a fogyasztói árindex változásához) kötik. Például ha a 2010-es infláció 4,7% volt, akkor a papír 2011 évre 4,7%+valamilyen prémium (mondjuk összesen 4,7%+3%) hozamot halmoz fel, és 2012 elején ezt fizeti ki kuponként a befektetőnek. (A konkrét példa a 2013/I jelű magyar állampapír.) Ha a 2011 évi infláció mondjuk 3,8% lesz, akkor a papír 2013 legelején 6,8%-os kamatot fog kifizetni. Egy ilyen államkötvény valamennyire leveszi a befektető válláról az infláció kockázatát. Azért legyünk óvatosak, a papír ugyanis az X évi inflációt fizeti az X+1 év folyamán. Ha tehát ez utóbbi sokkal nagyobb, mint az előbbi, jelentős meglepetés érheti a befektetőt.
Ha állampapírba szeretnénk fektetni a pénzünket, akkor (legalábbis manapság) nem nagyon kell attól tartanunk, hogy óriási infláció szakad a nyakunkba. Egyesek szerint a magyar állam sem fog hirtelen csődöt jelenteni, békeidőben még én is egyetértenék velük :) Komolyra fordítva a szót, a legtöbb esetben nem kell a fenti kockázatoktól különösebben tartani. Ami viszont ténylegesen, sűrűn és érdemben befolyásolja az állampapírbefektetések értékét, az a kamatkörnyezet és annak változása a kamatkockázat. Ha csődbe nem is megy a kibocsátó, a sok év múlvai fizetőképességéről alkotott kép sok apró piaci rezdülés, bejelentés hatására változhat. Ha nincs is hatalmas infláció, mondjuk a növekvő olajárak miatt megnőhet az inflációs várakozás. Ilyenkor a befektetők egy egész picivel jobban tartanak attól, hogy valami baj történik az állampapírba tett pénzükkel (és mégiscsak realizálódnak a fenti kockázatok). Kockázatosabbnak tartják a kibocsátót, magasabb kamatot kérnek a befektetéseikért. Megnő az állampapírok hozama. És mint mindjárt látni fogjuk, ez azt jelenti, hogy csökken az áruk.
Ha kockázatosabb lesz az államnak kölcsönadni, azt csak magasabb hozamért vállalják a befektetők. De ez csak az újonnan kibocsátott állampapírokat érinti. Miért változik egy olyan papír árfolyama, amit az állam már sok évvel ezelőtt kibocsátott és most már csak mindenféle befektetők kereskednek vele (az ún. másodlagos piacon)? Arról volt szó, a kifizetések fixek, hol van itt akkor az extra kockázat? Pont ott, hogy a kifizetések nominális értéke fix, a megtörténtük (csődkockázat) illetve a reálértékük (hány alma lesz belőlük infláció után) viszont változékony.
Másként is eljuthatunk ugyanerre a következtetésre: az állampapíroknál ugyanis nem az a lényeg, hogy mikor bocsátották ki őket, hogy hány éves lejáratúak voltak eredetileg vagy hogy mi történt velük eddig. Az egyetlen lényeges dolog, hogy mennyi idő van még a lejáratukig. Egy 7 éve kibocsátott 10 éves kötvény és egy ma kibocsátott 3 éves kötvény egyformák. Tegyük fel, hogy eddig évi 8%-os hozamot kellett fizessen az állam bármilyen lejáratra (hogy egyszerűbb legyen a példa). Tegyük fel, hogy a 10 éves kötvény kuponja is 8%, azaz minden év végén ennyit fizet kamatként a befektetőnek. Valamiért ma a befektetők sokkal kockázatosabbnak találták a kibocsátót, és a mai aukción 10%-os hozamot kértek az államtól a frissen kibocsátott 3 éves papírra. Mivel a 7 éve kibocsátott 10 éves papír ugyanazt a kockázatot hordozza, mint ez a friss papír, annak a hozama is 10% kell legyen, ha valaki ma veszi meg. Ez azonban, mivel az államtól visszakapott összegek (8%-os kupon 3 éven át, illetve a névérték a végén) nem változnak, csak úgy lehet, ha a befektető olcsóbban jut hozzá a papírhoz. Pont annyival kell olcsóbban megvegye, hogy a hozamemelkedés utáni árhoz viszonyítva a fix 8%-os kupon 10%-osnak látszódjon. (Figyelem, ez itt nem azt jelenti, hogy a papír ára 8/10-ére változik, itt mindenféle, a pénz időértékével kapcsolatos számítások vannak a háttérben, és a tényleges hatás csak nem lineáris.) Az aranyszabály tehát: ha a hozam növekszik, az ár csökken, és fordítva. Minél nagyobb a papír hátralévő futamideje, annál erősebb ez a hatás. Amikor tehát állampapírba fektetünk, tudnunk kell, hogy egy hosszabb idő múlva lejáró papír esetén már a kisebb hozamingadozás is jónéhány százalékos áringadozást jelenthet (ami akár féléves, éves hozamot is elvihet néhány nap alatt, sőt tartós hozamemelkedéskor akár negatív hozamot is generálhat az állampapírbefektetésünk néhány hónap vagy egy év alatt).
Végül érdemes megemlíteni, hogy a piac jelenleg a (rövid lejáratú) amerikai állampapírokkal azonosítja a pénzügy könyvek "kockázatmentes befektetés" fogalmát. A kockázatmentes befektetésnek is van hozama, mert a befektetők még ekkor is lemondanak arról, hogy a pénzük náluk legyen, azt másnak adják oda használatra, akinek ebből jó esetben extra bevétele származik (különben miért kérne kölcsön), amiből visszajuttat a befektetőnek is.
Folytköv benne a magyar piacon megtalálható állampapírállatok faunájának leírásával.
